Neki bezzeg könnyű!

Egyedül mindenre, két gyerekkel. Akármennyire is kilátástalan volt a helyzetem, egy dolgot tudtam! Meg fogom oldani! Ez a tudat volt az egyetlen biztos dolog az életemben akkor!

Tudtam, hogy lesz valahogy! Honnan? Hittem önmagamban és az univerzumban! Tudtam azt, hogy akármi is történik velem, kapok segítséget, iránymutatást, ha kérem!

Két héttel az angliai landolásom után a leírhatatlan kilátástalanságom közepette, lementem a lányaimmal sétálni a közeli parkba! Sírni nem tudtam, nem volt már hozzá erőm! Ránéztem arra, hogy mit is alkottam magamnak? Mit is tettem a lányaimmal? Nem voltam büszke! De nem kezdtem el bántani magam, mert annál lejjebb már nem akartam süllyedni, ahol én lelkileg akkor voltam! Ezt tudtam, innen már nincs lefele, akkor csakis a felfelé irány jöhet. Na de hogyan?

Egyáltalán nem tudtam, hogy mi lehet a megoldás a helyzetemre, a gyerekeket be kellet íratnom a suliba, munka kellett, ahhoz bankszámla, orvos meg rengeteg más dolog. Nulláról kezdtem az életem, idegenben. Mivel annyi mindent kellett tennem, de nem is tudtam hol és azt se, hogy egyáltalán hogyan kezdjem el, egyszerűen egyetlen egy dolog fogalmazódott meg bennem! „Kérek szépen egy magyart, aki segít nekem elindulni!” Ezt én csak kimondtam magamban, aztán halkan magam elé mormolva. Majd valamiért feltekintettem az égre! És kettő felhőangyalt véltem látni! Ott, akkor nekem ez volt a minden. Jel volt, hogy rendben leszek!

Pár nappal később, – miután elküldtem jónéhány önéletrajzot szállodákba, mert ugye oda talán felvesznek angol nélkül is, – jött egy válasz email, miszerint szeretettel várnak egy interjúra. Az email végén egy név odabigyesztve szemet szúrt! Amolyan magyarosan hangzott. Egész testemben remegtem, de nem hittem el, hogy ilyen szerencsém lenne, hogy egy magyar személy küldte a levelet. Természetesen, nem is mertem egy magyar szót se leírni. Az angol válaszlevelet google fordítóval alkottam meg. Két nappal később a szálloda ajtó előtt, én a határozott jellem totálisan és teljesen be voltam parázva! De vettem egy levegőt és beléptem az ajtón! A recepciónál elhadartam a betanult szöveget és némán vártam, amig jött hozzám a hölgy, aki interjúztatott! Hi, köszönt és hellyel kínált a hall egyik sarkában. Belenézett a kezében tartott önéletrajzomba, majd kérte,  – angolul – hogy meséljek magamról. Majdnem elsírtam magam, de belekezdtem az otthon betanult szövegembe. A második mondatnál megszólalt.

• Nem vagy te magyar? A neved alapján nekem úgy tűnik? – kérdezte mindezt magyarul!

Egy világ terhe omlott le a vállamról és csak annyit tudtam kinyögni, hogy de, magyar vagyok! Ott és abban a pillanatban tudtam, hogy őt küldték nekem segítségként! Azóta is elmondhatatlanul hálás vagyok ennek a hölgynek, aki megértett, figyelembe vette, hogy vannak gyerekeim, akiket nekem kell vinni és menni értük a suliba, segített sok mindenben.  Pár héttel később végre elkezdtem hinni benne, hogy rendben leszünk!

Most, hogy e sorokat írom, nagyon távolinak tűnik, ahonnan indultam, de sosem felejtem egy percét sem, sőt hálás vagyok. Mert most itt vagyok, boldogságban a családommal, kiteljesedve a munkámban, egy olyan életet élek, amelyet régen elképzelni sem tudtam!

Mit látnak belőlem? Bezzeg neki könnyű, mert Angliában él! Kiment és elvan a kis új autójával, vigyorog a fotókon amik mindig valami klassz helyen készülnek és egyáltalán , minek is lett ilyen nagy arca.

Az, hogy ki mit gondol rólad, kinek mi a véleménye, meglátása, nos ez nem számít! Nem kell a világnak megfelelni! Az a lényeg, hogy te tudod, mit éltél meg, mit teszel és hogyan alakulsz, változol! Hidd el ez a fontos, amit te megélsz, amit te teszel, amit te mondasz! Mindez rólad szól, ez a te életed, ez vagy te!

Talán könnyű ítélkezni, én is tettem, sokszor! De mi lehet lehetséges, ha végre önmagunkra visszük a fókuszt! Ránézünk arra, hogy kik is vagyunk valójában és mire vagyunk képesek! Mert hidd el nekem, bármi lehetséges!