Érzed ennek a helyzetnek a varázsát? Ahogy az elmúlt hónapok változásai miatt rádöbbentél, hogy nem tudsz előre tervezni, egyáltalán nem tudod mi lesz holnap? A bizonytalanság idegőrlő tud lenni. Az aggodalom, félelem, ezerszeres újra tervezés! Most már alap, hogy kell a b és c terv is. És még így sem biztos semmi! Hogy lehet így élni? Csak kell tudni, hogy mit hoz a holnap? Vagy mégsem!
Márciusban megvettem a repülőjegyeket haza Magyarországra. Mert jó árban voltak, mert haza szerettünk volna menni a családhoz. Itt Angliában március közepén szóltak, hogy suli bezár, otthon tanulás indul, leállt az élet, de persze mihamarabb vissza a régi megszokott munkarendbe, ahogy lehet. Biztos voltam benne, hogy ez az új keletű láthatatlan ellenség egy hónap alatt tovább áll.
Nem állt, sőt igenis jó beállt ide a mi kis mindennapjainkba. Meghozva a bizonytalanságot, a mindennapok káoszát és azt, hogy nem tudsz tervezni előre semmit. Valami megváltozott. Az kreált létbiztonság, ami valójában soha nem volt, most felszínre került és megmutatta magát. Hogy végre vedd észre! Az életben semmi, de semmi nem biztos! Minden ami lesz, az bizonytalan. Nem tudsz tervezni, próbálkozhatsz vele, de felesleges.
Az első utunkat törölte a repülőgép társaság. Nem voltam boldog, mert két éve nem voltunk otthon. Amikor csendesedett ez a coronapara, vettem megint jegyet haza. Augusztus még oly messze van, gondoltam június elején. AHA, azért az idő nem állt le, sőt folyamatosan száguldozik és halad előre, megállíthatatlanul. Most július közepe van, két hét múlva repülnénk. A jegyek ugyan megvannak, még, de a karanténosdi, hogy vagy itt zárnak, vagy ott zárnak, ezt már komolyan mondom lehetetlen követni, ezért feladtam. Szó szerint feladtam!
Elengedtem minden kikövetkeztetésemet, minden tervemet. Mindent. Úgy, hogy a gyermekemnek a 10. szülinapja lesz augusztus elején. De hogy tervezzek előre? Ha otthonra megrendelem a tortát, összeszervezem a bulit, de a karantén miatt nem tudunk menni? Az egész család vár, mellesleg. Ha itt maradunk, milyen partit csináljak neki? Hova menjünk, ki jöjjön? Egyáltalán mikor szóljak nekik? Kész káosz.
Ezért én tényleg feladtam. Lefújtam mindent, minden tervet kikukáztam és most megengedésben vagyok azzal, hogy lesz ami lesz! Mindent a maga idejében. Nem előre hetekkel, hónapokkal. Ez a döntés hozott egy újfajta szemléletmódot!
Mi van, hanem kell kikövetkeztetnünk, mi hogyan legyen, kinek mi lesz a legjobb? Egyszerűen csak megengedem, hogy minden legyen úgy, ahogy lesz! Ez egy érdekesen laza, könnyed hozzáállás a mindennapokhoz. Mindenféle befeszülés mentesen, megengedéssel! Nincs elvárás, nincs benne akarat, feszült döntési kényszer. Ez a tér meghozta nekem azt a nyugalmat, hogy már nem aggódom mi lesz! Nem idegeskedem azon, hogy milyen lesz a gyermek szülinapja! Hiszen nem múlik rajta semmi. Szeretem őt, és ezt ő érzi, tudja! Akármilyen szülinapja is lesz, – akárhol is legyen megtartva– a szeretet megtölti örömmel. Ez számít, hogy mi itt vagyunk egymásnak! Nem a körítés, nem a fakszni. Csak mi! A család.
Ez a megengedés, hogy lehet bármi, megteremtette azt a lehetőséget, hogy még tényleg alakulhat bárhogy! Meglátjuk mit hoz a jövő! Nincs biztos! Semmi nem biztos, de miért is lenne ez probléma? Kikövetkeztetések nélkül bármi megtörténhet! Milyen csodálatos meglepetéseket rejteget az élet? Meglátjuk.
Legutóbbi hozzászólások